Portrék a gyógyszer-nagykereskedelemből
Bemutatjuk dr. Balázs Zoltánt, a PHOENIX Pharma Zrt. logisztikai igazgatóját
Kérlek, meséld el, hogyan kerültél az egyik meghatározó hazai gyógyszer-nagykereskedő társaság logisztikai igazgatói pozíciójába! Mik voltak a pályád eddigi főbb állomásai?
Már gyerekként sokat megfordultam abban a gyógyszertárban, ahol édesanyám gyógyszertári asszisztensként dolgozott. A mai napig nagyon sok emlék köt ide. Ezek az élmények meghatározták később a pályaválasztásomat is, és a SOTE Gyógyszerésztudományi Karára mentem. Az egyetem alatt szakmai gyakorlatokon több gyógyszertárban is dolgoztam.
Az egyetem után a gyógyszergyártásban helyezkedtem el, egy magyar gyógyszergyár minőségbiztosítási igazgatóságán műszeres analitikával foglalkoztam. A pályámnak ez a szakasza 5 évig tartott, ezután kerültem a gyógyszer-nagykereskedelembe, ahol azonnal részese lehettem egy zöldmezős beruházás keretében indított modern raktár indításában.
A PHOENIX Pharma-hoz 2000-ben csatlakoztam. Ekkor a Társaság a növekedésének egy intenzív szakaszában volt, így egészen különleges szakmai kihívásokat hozott az ezt követő időszak. Zöldmezős beruházásként felépítettük a polgári telephelyet, és az akvizíciókkal együtt összesen 6 telephelyet integráltunk, miközben technológiailag is folyamatosan fejlődtünk. Új komissiózó pályarendszert alakítottunk ki több egységünkben, bevezettük a papírmentes komissiózást, és a szállítmányok azonosításának folyamatát is olyan szintre emeltük, ami gyakorlatilag kizárja a téves kiszállítást.
Ezeket a folyamatokat jogszabályi előírások diktálták?
Igen, a gyógyszer egy speciális áru, amelynek kezelésére különleges és szigorú szabályok vonatkoznak, annak érdekében, hogy a gyógyszerek kifogástalan minőségben kerüljenek a nagykereskedőktől a gyógyszertárakba és kórházakba. A legfőbb szabályozás az Európai Bizottság 2013-ban kiadott irányelve, a GDP (Good Distribution Practice, azaz Helyes Forgalmazási Gyakorlat), amely részletesen szabályozza többek között azt, hogy milyen körülmények közt kell tárolni és átadni a gyógyszereket, milyen ellenőrzési folyamatokat kell beépíteni az egyes munkafolyamatokba, így a rendelésfelvételbe is. A GDP része a magyar jogrendnek is. Ezek a szabályok komoly biztosítékot jelentenek a gyógyszerek minősége tekintetében. De persze egyes fejlesztéseink túlmutattak ezeken az előírásokon és elsősorban az hajtotta őket, hogy modern és megbízható szolgáltatást nyújtsunk a gyógyszertárak részére.
Milyen példák voltak erre?
Nagyon sok energiát és figyelmet fordítottunk a szolgáltatásaink digitalizálására az elmúlt 20 évben. Ma a gyógyszertárak mintegy 95%-a elektronikusan rendel, de elektronikus kapcsolat van a gyártókkal is, így a számlák, szállítólevelek is digitalizálva vannak. A digitalizáció folyamatosan új meg új lehetőségeket nyit a logisztikában. Több raktárunkban is üzembeállítottunk komissiózó automatát: a gyógyszertáraktól érkező megrendeléseket a rendszer úgy dolgozza fel, hogy a raktárban lévő termékek emberi érintés nélkül kerülnek a gyógyszertárnak kiszállítandó ládába. Úgy gondolom, hogy a gyógyszerlogisztika az egyik leginnovatívabb vállalati terület lesz a jövőben is, hiszen kapcsolatot épít többszáz beszállító, gyártó és több ezer gyógyszertár, kórház és egyéb felhasználó között.
Mely területek tartoznak a logisztikai osztályhoz a PHOENIX-nél?
Mint a társaság logisztikai igazgatója, hozzám tartozik a raktározás, a szállítás, az épületek üzemeltetése, ezen felül a beruházások, az áru beszerzések, a folyamatok fejlesztése és a nagykereskedelmi informatika is. A PHOENIX ma már hat telephellyel rendelkezik és a szektorban mintegy 45%-os piaci részesedéssel bír, így kiterjedt tevékenységet folytatunk, gyógyszertáraknak és kórházaknak egyaránt szállítunk. Még úgynevezett pre-wholesale szolgáltatást is nyújtunk, ami azt jelenti, hogy az infrastruktúrát és a szakembereket adjuk a szolgáltatáshoz. Ez a logisztikai tevékenység a gyártás és a nagykereskedelem közé épül úgy, hogy a készlet az ügyfél tulajdonában marad.
Mi motivál téged a mindennapi munkád során?
Az, hogy látom a munkám értelmét. A kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy a rászorulókhoz eljusson a szükséges gyógyszer vagy egyéb, egészséggel kapcsolatos termék, és ezzel sokak életminőségének javulásához járulunk hozzá. Minden fejlesztésnek, minden hatékonyságnövelő megoldásnak az a következménye, hogy még több embernek, egyre gyorsabban segíthetünk.
Az külön öröm a számomra, hogy a termékpalettánkon belül egyre nagyobb az olyan termékek aránya, amely az egészség megőrzéséről szól. Az egészségtudatosság örvendetesen terjed, és ezen a területen is fontos az ellátás magas színvonala, amihez nagyon is sokat tudunk hozzátenni.
A motivációk között meg kell említenem azokat a pozitív visszajelzéseket, amelyeket a vevőinktől kapunk. Ez nagyon fontos a számomra, és mindannyiszor feledteti a munkám során elkerülhetetlenül jelentkező stresszes pillanatokat.
Marad-e időd magánéletre ennyi feladat mellett?
Természetesen igen, számomra fontos a munka és a család közti egyensúly. Két felnőtt gyerekünk van, a harmincéves fiam építészmérnök, a huszonhétéves lányom, bár gazdasági diplomát is szerzett, az egészségügy felé mozdult el, gyógytornásznak készül. Mindketten családalapítás előtt állnak. A feleségem középiskolai tanár, hozzám hasonlóan természettudományos érdeklődésű. Szabadidőmben igyekszem sokat a természetben lenni, szeretem a kerti tevékenységeket és van egy új hobbim, ami már egészen magába szívott, ez pedig a barbecue. Amellett, hogy ez is a szabadban történik, nagy teret ad a kreativitásnak, és nem utolsó sorban kiváló közösségi program is.