2016-ban 20 éves a Szövetség

Fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepelte október 26-án a Szövetség. Ez alkalomból jubileumi konferenciát tartott, melyen neves külföldi és hazai előadók, vendégek jelentek meg, képviselve a gyógyszerellátási lánc szereplőit, hatóságokat, a társ szövetségeket, mindazon korábbi és jelenlegi vezetőket, akik a gyógyszer-nagykereskedelem terén jelentős eredményeket értek el.

Dr. Küttel Sándor GYNSZ Elnök üdvözlő beszédében méltatta a gyógyszer-nagykereskedelem elmúlt 20 évét, rávilágítva arra, hogy a gyógyszerellátás legfontosabb kritériuma a biztonság, tehát az, hogy a betegek megfelelő időben, megfelelő helyen juthassanak hozzá a számukra szükséges gyógyszerhez. Ebben vállal szerepet a nagykereskedelem, a gyártótól a fogyasztókig juttatják el a gyógyszereket, melyek speciális tárolást, szállítást igénylő készítmények. Fontos feladat, hogy a legális gyógyszerellátási láncba ne kerülhessen hamis gyógyszer.

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkár felszólalásában köszöntötte a GYNSZ-t, majd rövid összefoglalójában ismertette az egészségügy jelenlegi helyzetét, a távlati fejlesztési kilátásokat.

A GIRP-et (Európai Egészségügyi Termékforgalmazók Szövetsége), - melynek teljes jogú tagja a magyar Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége is -, René Jenny Elnök és Monika Derecque-Pois Főigazgató képviselte. Előadásukban az egészségügyi termékek disztribúciójának jövőbeli stratégiai kihívásaira hívták fel a figyelmet. Az európai teljes termékpalettát (gyógyszereket és egészségügyi kiegészítő termékeket) forgalmazó nagykereskedők elengedhetetlen partnerei a megbízható, fenntartható és biztonságos gyógyszerellátásnak. E stabil partnerség fenntartásáért a gyógyszer-nagykereskedőknek a jövőbeni kihívásoknak is meg kell felelni. Országonként változó gazdasági helyzet, állandóan változó piac, újonnan megjelenő kereskedelmi modellek és hozzáadott érték szolgáltatások jelentik számukra a stratégiai kihívást.

Dr. Bodrogi József egészségügyi szakközgazdász a magyar egészségügyi kihívásokkal kapcsolatban példákon keresztül mutatta be a hazai lakosság egészségügyi állapotát a környező országok viszonylatában, említést tett az egészségügyi kiadásokról, és az ellátó rendszerről, finanszírozási kérdésekről.

Dr. Ilku Lívia a MAGYOSZ Igazgatója előadásában ismertette, hogy a Nemzeti Gyógyszer Ellenőrző Szervezet felállítása folyamatban van az Európai Gyógyszer Ellenőrző Szervezettel való együttműködés keretében. A gyártók, nagykereskedők és kiskereskedelem összefogásával kialakítandó rendszer a gyógyszerek dobozára elhelyezendő kódrendszeren keresztül kizárja, hogy hamisított gyógyszerek kerüljenek a legális ellátási láncba.

Dr. Feller Antal a GYNSZ Alelnöke összefoglalta a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségéhez csatlakozott nagykereskedők összesített teljesítményét. Több, mint 90%-os piaci részesedést ért el a 6 tagvállalat, a forgalmazott termékek száma meghaladja a 15 000-et, amelyet 450 gyártó szállít be a nagykereskedőknek, ők pedig 2317 közforgalmú gyógyszertárba és 140 fekvőbeteg gyógy-intézménybe szállítják ki a 90%-ban elektronikus megrendelés útján kért gyógyszereket és egyéb egészségügyi kiegészítő készítményeket. Évente 325 millió dobozt szállítanak ki a nagykereskedők. A szigorú minőségbiztosítás eredményeként a zárt ellátási csatornán keresztül hamis gyógyszer nem került a betegek kezébe. Dr. Feller Antal ismertette még a gyógyszerforgalmazást érintő törvényi szabályozás gyógyszer-nagykereskedőkre gyakorolt hatásait is.

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége által frissen alapított Pro Sanitate Agiliori-díjat  öten vehették át.

Kiadvány letöltése
GYNSZ20.pdf